Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban.
Nem mindennapi örökségük van. Milyen édesapa és milyen nagyapa volt az idősebb Csoóri Sándor?
Ifjabb Csoóri Sándor: Apám mindig el volt foglalva a haza sorsával. Állandóan ment valahova. Aztán el is költözött tőlünk a Keleti Károly utcába, mert egy szobában laktunk, ahol nem tudott alkotni. Azt azért sajnálom, hogy apám nagyon szemérmes volt, és engem sosem vitt el abba a társaságba, ahová járt. Nem vezetett be az akkori értelmiség köreibe. Ilyen volt a neveltetése. Nagy fájdalma volt, hogy amikor egyetemre került, a tüdeje megbetegedett, és abba kellett hagynia a tanulmányait. Így végül csak érettségije volt. Mivel nem voltak papírjai, kialakult benne egy olyan szemlélet, hogy akinek diplomája volt, azt magánál feljebb valónak tartotta. Szerencsére ezt nem tanultam meg.
Csoóri Sándor Sündi: Nem tudom, milyen nagyapának lenni, de azt mondhatom, hogy szeretnék én is hasonlóan jó nagyapa lenni, mint ő volt. Amikor kicsik voltunk, sokszor mentünk a természetbe. Hetente többször találkoztunk, órákat beszélgettünk. Mindig megkérdezte, mit tudok a világról. Ha nem találkoztunk, telefonon keresett. Elég kitartóan. Fontosnak éreztem a kapcsolatunkat, amihez elsősorban ő teremtette meg a bizalmi alapot. Most már én is tapasztalom a gyerekeimnél, nekem kell hogy igényem legyen a megismerésükre, mert ez fordítva nem várható el.
Van legkedvesebb emlékük róla?
Ifj. Cs. S.: Egyszer Weöres Sándor egyik versét próbálta megtanítani nekem, ami úgy kezdődött, Pettyes Kata, bontsd ki a szárnyad, én pedig mindent mondtam helyette: rakd ki, tedd ki, vedd ki, pakold ki, nyisd ki, csomagold ki – csak azt nem, hogy bontsd ki. Ő mérgelődött, én pedig később rájöttem, hogy ez egyfajta játék volt részemről, ami a mai napig segíti a gondolkodásomat és a zenélésemet.
Cs. S. S.: Nekem csupa jó emlékem van róla. Az összes emlék fontos számomra, hiszen gyerekkoromtól felnőttkoromig végigkísért az összetartozás élménye.
Nem kifelé éljük a családi életet, hanem befelé”
Mit jelent a Csoóri-örökség?
Cs. S. S.: A szellemi hagyatékát Balogh Júlia örökölte, aki igyekszik a maga módján ápolni. Nekünk az emberi oldala kíséri az életünket. Nem kifelé éljük a családi életet, hanem befelé. A Csoóri-örökséghez nagymamám is erősen hozzátartozik, aki nagyapám szellemi társa volt. Annak ellenére, hogy Balogh Júliával élt, ragaszkodott nagyanyámhoz, és hetente több órát töltöttek együtt. Ihletődtek könyvekkel, énekekkel, balladákkal, történelemmel és ezek tanulságaival. Ez volt az ő titkos kapcsolatuk. Talán ezek a beszélgetések, amelyekbe alkalomadtán belecsöppentünk, formáltak a szellemi utunkon engem és a testvéreimet is. Viselni kell az embernek a nevét. Sok olyan dolog is van, ami emiatt rosszul érint, de igyekszem velük megbarátkozni.